Őszi alkony

Mosolyog az ősz a tájra
Köröskörül színes pára
Elárvult a messzi síkság
Minden szelíd szomorúság

Darvak húznak fönn valahol
Nagy távolban vonat lohol
S a véghetetlen táj felett
Néhány fehér felhő lebeg

Délutánján az időnek
Sorvad ereje a fénynek
Nappal ballag távolodik
Égbolt kékje halványodik

S szélein a tág vidéknek
Lomha avartüzek égnek
Eltévedt szél messze kerget
Avarfüstöt s leveleket

Alkonyodik: összeborul
Árnyak búja egymásra hull
Hulló levél társához ér
Búcsúzkodik, nyárról mesél

Duruzsolnak szendergő fák
Halkan moccan itt-ott egy ág
Bokrok is zizzennek még
Érett bogyó hull szanaszét

Napkorong már elenyészett
Láng tengere semmivé lett
Bevackol még a vadvilág
S elalszik az őszi világ

Érkezik majd hűvös pára
Harmatot hoz fűre-fára
Köd is leszáll pár órára
Fátylat hoz az elmúlásra