Új borok forrnak az ódon kádak dohtalan öblén.
Városi pincefalunk, el ne sodorjon a múlt!
Tűzszemű ifjak állnak a prések karjai mellett:
– Ülj le, öreg, pihenő! Gyengül a régi erőd.
Nézd csak, mint poharunkba a hegy leve mind belecsurran,
Rójuk az új köröket, négy szüretig satulunk,
És ha a többség bírja e táncot víg zene mellett,
Nyertes lesz az a bor, melytől a szív felüdül.
2 hozzászólás
Nagyszerű a ritmus, élvezet olvasni. Valami újnak a kívánása – ezt olvasom ki versedből.
Üdv: Colhicum
Kedves Colhicum!
Figyelmetlen voltam,csak most vettem észre a megjegyzésedet. Valóban: egy enyhe alllegória rejlik a klasszikus ritmusképletekben. Azt meg mindannyian tudjuk, hogy az új, a változás eljött-e vagy nem… – Cs.J.