Így ősz felé megsápad minden,
sárga levél a szürke ködben.
Kicsinyke napfény, egy csöppnyi ég,
megfakul lassan a nyári kék.
Csak egy falevél maradt a nyárból,
szétszórta mind az őszi szél.
Néha megremeg szívem a nyári láztól,
de csöndesül a szenvedély.
2 hozzászólás
Szia Kati! 🙂
Olyan ez a vers, mint egy aprócska ballada: a felevél balladája, pedig itt jóval többről van szó.
Szép sorok, a melankólia elgondolkodtatóvá teszi őket.
Minden írásod ilyen, ezért jó nálad olvasni.
Nem mindig tudok nyomot hagyni alattuk, de azt elmondom, hogy amikor egy-egy tanulságos műved végére érek, mindig többnek érzem magam, mint előtte voltam. 🙂
Egyébként először azt hittem, hogy szabályos szótagszámok következnek majd egymás után, mert az első szakasz erre utalt.
Igazából kíváncsi vagyok arra, hogy miért változtattál a másodikban. 🙂
Köszönöm, hogy olvashattam. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
A megjegyzésben említettem Kozma József Hulló levelek c. sanzonján. Annak a ritmusát próbáltam követni, ezért más a két versszak szótagszáma. Lehet, hogy nem tökéletes.
Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted a verset.
Szeretettel: Kati