Őszi vigasz

A parti nádasok között a szél jár,
susogva elmeséli, mint futott
a nyár tovább, de még ivott a tónál,
mesélve azt, a szíve hogy sajog.

Megértem őt, hisz én is elszomorgok,
epedve még a tünde nyár után,
de hát hiába, mert letűnt a boldog
világa, bár kapok felé sután.

Az ősz vigasztalón hajol fölém ma,
letörli könnyeim nyomát hamar,
velem szomorkodik, hiába, tudja,
a nyár hiánya még valómba mar.

De békülőn fejét ölembe hajtja,
a lelkemet vidítja rám mosolygva.