Őszies láz

Hogy is mondhatnám el azt,
Mit jelent az ősz nekem?
Mint madárnak a végtelen,
Kék ég;
Mint delfinnek az óceán,
Minek nem unja meg talán
A kékjét;
Mint a lánc, amit őrjöngve tép szét
Elítélt, ki már megszenvedte részét
A csalóka rabságból;
Mint a macska,
Ki folyton csak dorombol,
Annyira jó neki;
Mint a cseléd, ki rossz ágyát beveti,
S nem rabszolga többé;
Mint a szülő, ki nevelt fiat többé
Önmagánál;
Mint elégedetlen, aki már nem ágál;
Mint jövő, mi fényesebb,
Derűsebb a mánál.
Lelkem ilyenkor pihepuhán néz szét
Odakint, ahol keresi egészét
A nagy mindenségnek.
Nem fáradt.
Nem lohol.
Tán sohasem ég el.
Tudja, hogy mindaddig,
Amíg nem megy még el,
Őszies láz hajtja, űzi vízen-tűzön,
S vad szelídségében én is kifejlődöm.