Őszinte szerelem

Vakondként vonultam – vakon.
Mélyre ástam magam csupasz falakon,
S azt hittem, hogy közel ég már a tűz,
Pedig csak engem fűtött az igyekvés.
Nem jutottam be se ajtón, se ablakon;
Az erkélyen néhány vörös rózsa virult,
S bolond, naiv lelkem már ebbe is belepirult.
Most a tövisek bennem égnek
Mélyen; szúrnak, szabdalnak és védnek.
– Nem felejtek! Belém varrt az élet!