Őszvégi hajnal

Látod, csillagos az ég,
megint hideg lesz a hajnal
a csont karú fák között
deres szél fut kibomló hajjal.

Úgy telepedik rám
az új nap széles mosollyal,
mintha bőröm szántaná
vörös napkarommal.

Szégyenlős ablakszemek
mögötte homályos halom
a spaletta apró résein bújik
egy kíváncsi sugár, s táncol a falon.

Úgy indul most is az élet,
ahogy novemberbe szokott,
nagykabátba bújik a vén Hold,
hisz vézna kiflivé fogyott.

Megrázza magát most is
jégszakált növeszt vörös képére,
mint öreg ember ki lassan jár
az út vége felé halad lépésről lépésre.