Tétován, búsan
dobja le köntösét a tél,
a rónaság csöndje halk zenét mesél
hajamban langy szellő kószál
gémes kút tövében egy fűszál szunyókál,
harmatcseppek itatják lelkem,
léted, s varázsod öleli szívem,
simít a nap, csókol a kékség
lelkem Téged ott fenn keresgél…
Habos fellegeken
két lélek megpihen,
majd erőre kap,
s boldogan tovaröppen…
12 hozzászólás
Szép vers. Erőssek a képek.
Üdv
Köszönöm!:)
Mintha a Hortobágy délibábjában keresnéd Őt…ismét nagyon szép lett kedves Sleepwell:)
Nagyon köszönöm Kedves Henkee:) Örültem Neked!:)
nagyon szép lett…..gratulálok:)
Köszönöm kedves András!:)
Csodaszép, varázslatos és nagyon jó volt olvasni! Szeretettel: Andika
Nagyon szép, meghitt, reményteljes világba csöppentettél minket. Tetszik.
Szeretettel: Rozália
nagyon tetszik
Kedves Andika, Rozália, Daisy! Nagyon örültem Nektek! Köszönöm!:)
Ó sleepwell!
Ezt megírni, nem lehetett volna szebben…:)
Köszönöm Dórikám!:)