Őzikének ölelése

Mezőfalva szép környékén,
suta legel, minden békés.
Téli szőre melegíti,
gida hasát gömbölyíti.

Lábaim útja hozzá vezet,
meglátom a mesés őzet.
A természetben gyógyírt lelek,
elfelejtem nehéz terhem.

Könny ered két szememben,
mennyi csoda erdőn-réten.
leülök a smaragdzöld veteményben,
s elmerülök az eseményekben.

Pata lépdel igen halkan,
füvet majszol alkonyatban,
köré gyűlik nyúl s fácán,
róka viszi a kis zsákmányt.

Neszezésre fordul füle,
megrezzen a nád környéke.
Pici barna, foltos szalad
röfiéknél mindent szabad.

Nincs emberi szó az erdőben,
csak szemét látványa szúrós.
Vonat zakatolás gyorsan elszalad
s fegyver ropogása is elhalkul.

Mint egy lavór zöld üdítő,
ellazító és felüdítő.
Választékos madárhangok
legszebb koncert, amit hallok.

Hangyák csípnek, hasam kordul,
kullancs véremből koldul.
Puha ágy, mi otthon vár,
lassan sötétbe borul a táj.

Marasztal a szívem, lelkem
őzmamához bújnék csendben.
Bokor alatt jót álmodnék.
Vajon kinek hiányoznék?

Peregnek az esőszemek,
bak hangja is hazaterel.
Ázok, fázok, úgy érzem
bejártam a nagyvilágot.

Holnap is visszamegyek,
s remélem kis gidák
születésénél is ott lehetek.
Bizalmukba beengedtek,
oly jó kedvet adnak nekem.

Felhők jönnek hideg széllel,
de a kalász meg sem rezzen,
ülök, hát a kemény földön
hátha mégis újra eljön.

Hagyok hátra pár szem magot,
szelek almát is szép nagyot.
A csapásom egyre mélyebb
a természettől csodát remélek.

Kitartásom megfizették,
röpke tánccal megköszönték.
Békét kaptam a vadonban
őrzöm kincsét mellkasomban.

Nézd meg te is, honnan jöttünk!
Város szemetével mit temettünk.
Vigyázz kérlek, el ne tűnjön,
mert gyógyíthatatlan lesz a lelkünk.