(p)ál-fordulás

morzsánként ették meg testem a verebek,
fájt minden csípés,
de sajnáltam tőlük a jajszavakat,
mert eszembe jutott, hogy egyszer

a marakodó kutyák elé dobtak,
ahol nem voltam jó csak egy finnyás falatnak,
aztán kifinomult szaglással egy zsírosabb konc után rohantak,
megint máshol

belém haraptak, majd
leköptek és meghempergettek a sárban,
olcsó ruhám ráncaiban rejtem el most is a rám száradt foltokat,

ezután megégettek,
de ekkor nem hagytam magam,
a tűz belül, apró szívemben lángolt,
és már kicsit sem féltem a parázstól,
talán megszelídültem,
mint a bölcsességüket vesztő vadállatok,

porrá zúztak,
hamvaim szórták a szélbe,

összetörtek
még élő venyigében,

learattak
zsengén, mielőtt

megnőttem a napnak

elvetettek
maguktól, pedig a karjaik között se fogtak

elvetettek
megnőttem a napnak
learattak
összetörtek
porrá zúztak
ezután megégettek
belém haraptak majd
a marakodó kutyák elé dobtak
morzsánként ették meg testem a verebek
– én vagyok az élet