A peronon álltam.
Az ajtó oly lágyan,
mint kígyó a fűben,
épp csak hogy surrogott.
Kizártál, bezártam.
Egy közhelybe burkolt
mosoly. Érvénytelen,
mint a lyukasztott jegy.
Mindegy, ki merre megy,
A zakatolásban
előhalásztam egy
almát, amit neked
szántam. De nem kérted.
Csak én kóstoltam meg
8 hozzászólás
Szia Kati! Ilyen verset csak az tud írni, aki tud verset írni. Ha nem néztem volna meg, ki írta, azt mondanám, József Attila. De nem józsefattilas, szilkatis! Nekem tökre bejön!!!! Üdv: én
Szia Bödön!
Köszönöm a hozzászólást, de nem túlzás egy kicsit/nagyon, amit írtál?
Üdv: Kati
Vannak világvégéig szóló jegyek.
Átszállás, netán retúr? A kalauz meg csak ámul jegy- lyukasztásba, zakatolásban, piszkosul… 🙂
Nem is lenne rossz a világ végére a világ végéig utazgatni. Felszállni, átszállni, leszállni és kiszállni. Kati
Kedves Kati!
Szívbe markoló magány.
Szeretettel? Ica
Kedves Ica!
Magány és felelősség-vállalás.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Tetszik a versed olyan megnyugtató.
Ági
Kedves Ági!
Köszönöm a hozzászólásodat, örülök, hogy tetszett.
Üdv: Kati