Kívül a fény,
én bent vagyok,
varjú károg,
itt jó a csend,
a halk szavú,
a kedves,
frissen mosott hajú,
zenél ajkán a semmi,
öröm az ölében lenni,
kucorogva, puhán,
míg szilánkosra nem hull a csönd,
egy elhaladó autó nyomán.
Kívül a fény,
én bent vagyok,
varjú károg,
itt jó a csend,
a halk szavú,
a kedves,
frissen mosott hajú,
zenél ajkán a semmi,
öröm az ölében lenni,
kucorogva, puhán,
míg szilánkosra nem hull a csönd,
egy elhaladó autó nyomán.
4 hozzászólás
A csendnek ez a megszemélyesítése naív , kissé már túlzott és nehgezen hihető optimizmust sugároz.Élesen elkülönítve vagy elkülönülve a Kint és a Bent .És aztán egy kinri , Kinti zaj hullasztja szét ezt a csendet …
Elkerülhetetlen és bár szavskst nem öltő , mégis félelmetes behatolás a Bentbe.
Törvényszerűnek érzem ezt a "betörést" . És akár ezért , akár másért , de talán hiányolom a folytatást .Mi van , mi lesz most , a csend elhullás ( mondjuk így bátran ) után ?
Kedves P !
Örülök, hogy megindítottam gondolataid folyamát.
Nehezen hihető az optimizmus ? Igen, lehetséges, viszont vagyhatunk rá.
…a folytatást most az olvasóra bíztam, nem először.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdvözlettel: Edit
Kedves Edit!
Számomra ez a egyik legjobban sikerült alkotásod, de nem is az a lényeg, hanem inkább az, hogy mertél befele fordulni, oda ahol mindig önmagunk vagyunk.
🙂
És mi lett a csenddel? Minden pillanatban, percben újjászületik, ha képesek vagyunk rá figyelni, mert a csend bennünk van, a csend mi magunk vagyunk.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Szabolcs, nagyon örültem Neked !
Köszönöm !