Az eltékozolt percek ott toporognak legbelül.
Mélyen, ott hátul, a szégyelltek és letagadottak között.
Mintha parázsra lépnék, ahogy visszatérnek.
Bejelentés nélkül törnek rám,
hívatlan vendégek egy legénybúcsún.
Gyerekzsivajuk csak álca,
a fizetségükért jönnek, a jussukért,
egy újabb sebért.
Aztán ahogy jöttek, mennek is.
Szertelenül itt-ott arrébb rúgva egy-egy évet,
átugorva a lényegtelen, szürke napokat,
hogy valahol újra a tudatom
vékonyába marhassanak.
Percek
By Thuan
5 hozzászólás
Érdekesen írsz a percekről, napokról, évekről. Arrébb rúgják az éveket. Egy félhomályos padlás jut eszembe a versedről, tele mindenféle lom-lommal. Érdekes vers. Megtorpantja az embert a mindennapi rohanásban.
Üdv.: Phoenix
Kedves Phoenix! Köszönöm a szép szavakat! Gyere el máskor is. lala
… Na, igen… az eltékozolt percek…
Csinálunk mi valami hasznosat?
És mi a hasznos? Nem lehet, hogy az ún. eltékozolt perceink a leghasznosabbak?
Egyetértek az előttem szólóval: elgondolkodtat a versed…
és szépen írsz:)
Kedves Ágnes! Köszönöm a reagálást! 🙂
Szia Thuan!
Érdekes írás… Egyedi… Talán azoktól a percektől lett azzá, ami.
Nagyon tetszett!
Szeretettel: Falevél