Új csodákat álmodtam meg egy éjjelen.
de reggel újra öleltek mind a kételyek.
Körülöttem van most is a Félelem,
de felvállalni még mindig szégyenlem.
Titkon lesem lépsz-e felém még?
Titkon érteni akarom, mert még
érzem, hogy itt vagy mellettem.
Hiába érzem, hogy rettegek,
megmagyarázni nem merem
magamnak ezt a felleget.
Átölel a félhomály és rínék,
hogy megint megint miért?
Félelem az ki átölel s nem te.
A Rettegés szólit meg, nem te.
és ahogy sírok minden este.
Várom érintésed settenkedve.
És e vágy nem reppen el!