Por és hamu

Ma már csak por vagy, por és hamu.
Egy szellő szétfújhat a semmibe.
Látom
még magam előtt arcodat, a kósza tincset
szemedbe lógni és furcsa mosolyod,
de csak por vagy már, por és hamu,
hamu.
Hová lettél? Ha hallom hangodat még
az éjszaka csendjébe beleneszelni,
kapkodom fejem, merre vagy?
Hiszen elmentél, azt mondták,
és nem vagy más, csak…
De én érezlek még, érdes ujjaidat
állam vonalán, s ahogy végigsimítod,
semmihez nem hasonlítható,
semmivel össze nem téveszthető.

Nem sírtam, mert el nem hagytál,
s aki azt mondja, nem vagy már, hazudik.
Csak por és hamu? Ennyi lennél?
Én őrizlek.
Nem az urna.