Provokáció egy tojáshéjban

Tojás. Feltöröm. Kiöntöm egy tálba.
Szétömlik belőle fehér meg sárga.
De valami furcsa, valami más!
Ez nem olyan, mint egy rendes tojás.
Benne icipici nő, rajta bilincs,
s ő, mint a kisujjam, tán akkorka sincs.
Teste áttetsző, már csak körvonal,
s vonalai mellett, mint vízben a hal,
oly természetességgel simul hozzá
egy zöld kígyó; az teszi a nőt rosszá.
A nő arcán kaján, pimasz vigyor,
nézd csak, a szemtelen, milyen vidor!
Nem látszik kicsit se, hogy szenvedne,
pedig bilincsben bokája, keze.
S hogy nem fázik! Ó, ez az esztelen…!
Lába, dereka, karja meztelen,
köldöke szabad, csípője ringatóz,
és kígyó lelke kínok közt rángatóz.
Haja ezernyi sok színben pompázik,
kezében fügefa levél hintázik.
Szemében vad tűz, izgat, ingerel,
Őrültségre téged is feltüzel.
> Gyere, érints meg! < hangját szinte hallod,
és te tudod, érzed, hogy ezt meg nem állod.
Remegő ujjakkal közelítssz felé,
– a kígyó ekkor csavarodik köré.
Birtoklón sziszegi: Asz enyém már!
Bárhogy issz, bárhogy issz, bárhogy issz fáj!
És egyre szorosabban fonja körül,
s te látod, a nő milyen vadul örül,

szilaj gyönyör, ahogy testek összeforrnak,
s mámoros halál – most kettéroppan egy nyak.

(2006. június 1-2. éjjel)