Nem rég jégeső verte el a földet,
Tönkretéve a tavasz munkáját,
Levert minden virágot és zöldet,
Kifosztva a természet aranybányáját,
Földigiliszta vergődik a sárban,
A madarak teljesen kétségbeesettek,
Életéért küzd most az ártatlan,
Újra kell építeni művészi fészkeiket.
Kegyetlen idő,semmi nem állítja meg,
És torzult kép mutatja erejét,
A földön lapulnak az elhalt levelek,
A jégeső túljátszotta szerepét.
Mi,akik statiszták vagyunk csupán,
Nem értjük e furcsa erő célját,
Az ablakból bámulunk meredten,bután,
S eltűnni látjuk a könyörtelenség árnyát.
Hol villámok cikáztak,most bárányfelhők lebegnek,
Tekintélyt parancsoló testükkel elfedik az eget,
Cinkosan összenéznek, majd rajtunk nevetnek,
Mert lesz itt még harc,hisz nem kaptunk eleget.
4 hozzászólás
Szép az eszme, a gondolat(ok), a kép(ek), amit itt megmutatsz magamból, de szerintem a megformálással gondok vannak. Nem akarok belepiszkálni a stílusodba, de ha rímeket használsz, akkor azok legyenek tökéletesek, hogy az olvasónak ne üsse meg a fülét egy-egy falsch rím, és ez ne vonja el a tartalomról a figyelmét…de végülis azt is meg lehet csinálni, h csak (látszólag rendezetlenül) itt-ott használsz rímet és akkor a szótagokra, a ritmusra kell jobban odafigyelni…vagy írj prózaverset…a másik dolog, hogy szerintem túl direkt, nem sejtetsz, nem készteted az olvasót arra, hogy kutasson a felszín alatt, hogy akarjon még valamit kiszedni a versedből a nyílvánvaló tartalmon túl…használj több költői képet…szerintem.
További sikeres munkát!
hmm.
Az a csodás természet,
Órákig elnézed,
s csak titkon reméled.
betontömb nem lép helyére.
szép leírás, de én érzelemhiányosnak vélem.
az agyam nem kattog tovább. bennem csak egy elszakadt tesű földigiliszta maradt meg…
Nola
Köszönöm az építő kritikát,majd megpróbálok tanulni belőle!:)
ez a hozzáállás tetszik. ^^ így is van rendjén.