Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen az a szeretet,
Mikor lelked együtt rezzen velem.
Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen a szerelem,
Milyen az egyszerre égő érzelem.
Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen a hiány,
Mennyire fáj, ha karod nem ölel át.
Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen a boldogság,
Mikor ajkam, ajkadon fedezi fel a csodát.
Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen a hiány,
Mit érzek a sejtjeimben, ha várok rád.
Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen a remény,
Hogy életem örökre veled élem én.
Rád vártam egész életemben.
Nem tudtam, milyen a végtelen gyönyör
Melynek emléke vágyón gyötör.
Rád vártam egész életemben.
Köszönöm, hogy vagy nekem
Boldog vagyok. Neked adom életem.
5 hozzászólás
Furcsa címet adtál a versnek, épp ezért az első versszaknál nem is sejtettem, kihez szól 🙂 Az alcím már beszédesebb. A rímek itt-ott elcsúsznak, erre figyelj! Biztos örült neki, akihez írtad, és úgy érezhette, nem hiába tanított!
Ezért érdemes tanárnak lenni! Ha majd én is tanítani fogok, és egy ilyen tanítványom lesz, mint te, hálát fogok adni az égnek. Gratulálok a versedhez, mégha a rímek valóban elcsúsznak is, nekem itt a mondandó a fontos!!!
Hát ez meg hogy került ide? Ezt is én írtam, de nem ezt akrtam betenni. 🙂 🙂 Most mit csináljak? A címhez illesszem a verset, vagy a vershez a címet? 🙂
A címhez illesztettem a verset. A tanárosat, akkor a helyére teszem, mert az nem szerelmes. 🙂 🙂
Ez is szép…