Most jó itt egyedül,
nem fáj a magány.
Álmodozom, hogy most
milyen otthon…
A Rákóczi úti fák
még mindig
mosolyognak?
Csöndbe burkolózik
e még a Gubody-park?
A hűvös reggelek,
a megbékélt,
mosolygó délelőtt
tülekedő
össze-visszasága
emlékszik-e még
álmodó szívű,
bús poétájára?
5 hozzászólás
Szia! Ez nagyon szép, a vágyakozás, a hazavágyás érződik belőle. Üdv, Poppy
Szia!
Köszönöm, hogy olvastál!!:)
Szeretettel üdvözöllek: Móricz Eszter
Természetesen nagyszerű! Nagyon szép gondolatok! Melegséget, és kedves emlékeket ébreszt még az olvasóban is. 🙂 Élmény volt olvasni!
Szia Theia!
Köszönöm a véleményed, és azt hogy olvastál!:) Talán ez a ceglédi utca ennyire szép…
Szeretettel üdvözöllek: Móricz Eszter
Szia!
Tetszett, olyan békés, nyugodtságos, bájosos… két 'hibát' említenék, az egyik hogy a mosolygó fák és a mosolygó délelőtt egy ilyen rövid versben túl közel vannak egymáshoz, zavarnak. Egyiket cseréld ki, ha tudod 🙂 A másik, hogy ha már teszel be képet, az fotó legyen a Rákóczi útról 😛
Sok jót,
panna