Remember

Kalapács csattan, hang dörren,
talárok között nem mer szólni az ember,
furcsa, most Istenek viselik.

Remember!

Tölgyfa ajtók csapódnak templomokban,
pákosztos puttók piszkálják taknyos
orrukat, hol a fenében vagyok?
Rohadt rosszat álmodok. Felébresztenél
végre?

Oldhatatlanra fonódott labirintusok
között bolyongok, lángvirágok gyúlnak
s égetnek bőrömre bélyegeket, lenyomat
a pokolból mint a halottak hördülő
lélegzete.

Perben állok, önmagammal, a pillanat
dúl fel mindent, az a láz, mi higanyt
robbant s talán a szilánkok ölnek meg,
rajzolnak egy véres képet, emlékezve
a pokolbéli napokra?

Rajzolok én is, kicsit bénán,
mert tiltott úton járok, mikor a gyűrűs
izmaid modellezem s magamhoz ölellek,
aztán meg széttéplek, fröccsenő véred
engem is vörösre fest.

Mint sebhelyet visellek, kívül és belül,
lemosnálak magamról, értelmetlen dőreség,
mert már összenőttünk, meztelen díszem vagy
vad szemérmetlenül, emberből-embernek
egymásnak levetkőztünk.

Nevess velem, a nippeket söpörjük magunkról
az asztal alá, magunkon nevessünk, bohócok
a konvenciók mentén sétálva, holott te is
inkább az asztalra feküdnél széttárt lábbal,
hogy ajándékom legyél.

Remember.