A csepergő reményeső,
fellegekben rejtekező,
a mennyekből szitál lágyan,
ott ragyog a szivárványban.
Akinek a szeme párás,
gyötri bűvös csodavárás,
könnyben úszik szempillája,
reménykedik, s mindhiába.
Sötét verem a szerelem,
hervadó virágot terem,
ha nem szitál reményeső,
soha fel nem cseperedő.
Dús áldásként szálljon rája,
minden igaz szívű párra
az ég éltető harmatja,
virradatról virradatra!
3 hozzászólás
Úgy legyen, kedves Alberth!
Szép áldás…
Szeretettel: gleam
Kedves Albert, nem gondoltam, hogy ennél a versednél búcsút kell vennem tőled.
Annyi mindent köszönhetek neked!
A sok versenyt, ahol verseiddel díjakat szereztek tanítványaim. Segítőkészségedet, hiszen mindig voltak jó ötleteid, melyik műveddel színesíthetném műsoraimat.
Vonatos verset írtál autista tanítványomnak.
Jókat beszélgettünk a kötött formákról egy-egy alkotásunk alatt, és sokat viccelődtünk.
Már csak itt tudom megköszönni. Nagyon fogsz hiányozni, pótolhatatlan vagy.
Nyugodj békében, Albert!
Megrendülten búcsúzom: Kankalin
a jó isten áldja meg minden hátrahagyott versed, emléked nyugodj békében