reménytaposott utakon

Kedves Sailor

Meseszép ez a verstrillógia: léleksimogató, reményteli, örömmámoros, repitős, szerelemittas – az érzelmi-hangulati líra lenyűgöző gyöngyszeme. Mottója az ordo amoris lehetne.
A bűbájos görög istennő, Erató varázslata kelt életre a sorokban, múzsacsókja megáldotta reményeidet, vágyaidat, lélekrezzenéseidet és az esztétika hárfájaként szólaltak meg.
Megérintő, szimbólumokba bujtatott szavaid mögött a mindent megteremtő szerelem létjogosultsága fénylik.
A vers címe mély hitből lélegző ? reménytaposott utakon- az érzelmek szinte szárnyra kelve indulnak el lobogva, bizakodva, az örömmámor porát felverve az égig.Egy bűvös, titokhangú románc vándorlása ez a szerelem alléin.
A trillógia első alkotása ? kéz a kézben- egy tündérmese a szerelemről. Lenyűgöző a cimválasztás mert az összekulcsolódó kezek a szerelem, az összetartozás, az egység szimbolúmai.
Peter Marshallnak ezt sikerült gyönyörűen megfogalmazni: “A káoszban keress egy kezet, amelyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz és akkor egy pillanatra – de nem tovább csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz.Megérinteni egy kezet a káoszba, ez a szerelem. Ha ezt megteszed, ha csak egy pillanatra is, beléptél az istenek birodalmába.”
Eszméletlen szépségű a versinditás: – vén fák alatt/ ünnepi díszben/ bölcsőt ringat a kikelet ? a tavasz már dajkálja az új szerelmet. Fennkölt hangulatú sorok- öltöztetik ünneplőbe a lelkünket .
Finom allúziók sejtetik,hogy milyen hihetetlen mélységű allegorikus érzelmek bújnak meg a szív kamrájában,a lélek periférikus ajándékaként : mint riadt pillangók a szélben
menekülnek a sötét fellegek, a tél jégbilincse szilánkokban hever, mindent egy színes sejtelem jár át és szerelmi álmok születnek.
A fellángoló vágytüzek lobogása égig érő: fénylenek a szemek/égnek a vágyak/kihajtanak a ködökbe ültetett remények.
A remény empirikus erejével,milliárdnyi sejt-rezdülést ábrázolva szinesztéziákba csomagolva fogalmazod meg a leirhatatlannak tűnő szerelemattitűdöt. A mindent átható és éltető erőnél nagyon hajtóerő nincsen. Megrészegítőek ennek a szerelmi mámorpárlatnak az érzelemcseppjei szenvedélyt teremtő liturgiája: elindulunk/vágyaktól részegen/ahol a jó és szép terem/ahol az ígéret hangja cseng. A reménytaposott utak az istenihez vezetnek?utolérni, megélni a csodát.
A trillógia második verse egy gyönyörű fohász melynek címe: – új ruhában. A vágyak imája az egységbe emelő kapcsolat csodájáért csendül fel. Azért szól,hogy köszöntsön be egy új élet, új élményekkel, sziporkákkal, kalandokkal , izgalmakkal s a meguntat, megszokottat, a tegnap rongyait a múlt homálya fedje be. Az egyhangúság, állandó ismétlődés, a szürke hétköznapokba belefásulás rémálma ijesztő. Ragyogni és ragyogtatni vágysz,olyanra aki elbirja a fényedet és hisz benned, lelkesit és feltételek nélkül szeret.Rajzolj arcomra egy szép mesét a háttérben otthonos fény legyél-alkalmadtán halk suttogás- kéred.
A boldogság addig garantált amig a szeretet, tisztelet, szenvedély, elköteleződés, intimitás, gyöngédség,odafigyelés és kompromisszum varázskomponensei benne vannak a szerelemelixirbe, amig a kapcsolat úton van, felfelé tart bármilyen nehéz is sohasem adva fel a reményt. Sok alázat kell hozzá, sok kitartás de minden erőfeszitést megér, idézem egy kedves poetes alkotótársunkat:nincs másunk,mint hogy szeressünk.

A trillógia harmadik része az ?önkényes fellegek?cimet viseli és az önző, szeszélyes emberek megszemélyesitői akik tágabb-szűkebb világunk szereplői.Lenyűgöző ecsetkezeléssel ábrázolod őket: nem találja egyik sem helyét/hiába az egész ég/nyugtalanul tolonganak/a kócos zilált otthontalan/fellegek/lentről szépek/úgy tűnik hogy összeférnek/pedig hányszor összevesznek.
A kirakatéletbe minden szépnek és irigylésre méltónak tűnik pedig a valóság más.Az önzés elválaszt a világtól, a többi embertől és a saját értelmezésükbe zárja az embereket.Gátolja a kapcsolodást, az új befogadását, a világ és önmaguk megélését. Ha tükröt tart eléjük valaki halálra sértődnek és sirnak, Nem lehet rájuk számitani . Minden embernek el kell döntenie, hogy a teremtő önzetlenség fényében fog járni, vagy a romboló önzés sötétségében.
A boldogság kulcsa soha nem az önkénybe rejlik hanem a világba írt gyönyörű rend el- és befogadásában.
Katartikus, hitből lélegző élményversed lenyűgözött.
Nagyívű szárnyalás az érzelemfilozófiába, irodalmi stílusban prolongálva!

A reménytaposott utak az érzelmek édenkertjébe vezetnek ahol csodálatos szerelemi álmok élhetőek át. Finom alluziók, művészi alliterációk,brilliáns nyelvezet emeli a költeményed az esztétika szféráiba. Kivánom ,hogy a remények váljanak valóra és a fél+elemből legyen örökké tartó szer+elem.Köszönöm szépen ezt a szédítő, katartikus élményt.

Körülölelő szeretettel:
napfény