Halk koppanások surranó neszek
Kiver a víz, mikor felébredek.
Hallgatom csendben, az ágyban lapítok
Annyira félek mozdulni nem bírok.
Számba veszem gyorsan röpke életemet
Mozdulatlan fekve, a megoldást keresem.
Gondolok a régi, sok szép emlékre
Fájdalom lesz úrrá, végem van örökre..
Lassan megmozdulok, nekem már mindegy
Életem értelmét régen elvesztettem.
Mi jöheten roszabb, a kegyetlen halálnál.
Most erőt gyűjtök, érzem e férfi rám vár.
Nagy levegőt veszek háta mögé állok
Hangom megremeg mikor megszólalok,
Hé uram mit keres!? Nem várt vendég erre.
Megfordul csendben, s könny szökik szemembe.
Arcomon döbbenet, torkom elszorul,
Forog vlelem a szoba, a fülem zúg.
A szívem zakatol a vérem rohan!
Ott áll előttem !!!! A bátyám az!!
Tétova lépést teszek most felé
Szeme homályos, karját nyújtja felém.
Már nem a rémület, a sírás fojtogat,
Könnyem most hömpölyög, mint a zúgó patak.
Oly régóta várom, e lépést hogy megtegye.
Sokszor gondoltam rá, vártam! Oh de mennyire!!!
Karját nyújtja felém, vállára borulok,
Nem tudok szólni, csak hangosan zokogok.
12 hozzászólás
Kedves Kedves!
Nem tudom a versedböl pontossan kivenni, ez egy valóban megtörtént dolog, vagy egy nagyon kivánt dolog megálmodása. De mivel azt monják az álom mindég örömre ad okot, mert ha rosszat álmodunk, akkor örülünk, hogy csak álom volt, ha jót, akkor örülünk, hogy legalább álmunkban átéltük.
Ha csak álom volt, akkor azt kivánom, minnél hamarabb váljon valóra, ennek a szépen megírott versnek a története.
Üdv Toni
Kedves Anikó!
Köszönöm, hogy szép versed néhány versszakát bedolgoztad a láncversünkbe.
Judit
Kedves Toni:)
Köszönöm ismét megkönnyeztettél, Te valahogy mindig megtalálod amegfelelő hangot, és a lényegetk.
Kedves vagy köszönöm neked:)
Szeretettel ölelelk
Anikó
Kedves Judit:)
Köszööm…
De az a két versszak jött előbb, és feébredtek bennem a megoldatlan kapcsolatok, és gondolatok csak jöttek…. ezért vittem férlre picit a láncverset, amiért sok sok bocsi… nekem rögtön a bátyám jutott ezsembe mikor olvastam a versszakokat….
és ennek megfelelően reagáltam rá…
Rég nem beszél velem….
Ez is egy a sok csiszolódás közül, amelyik felsebzett, és ma sem gyógyul….
Szeretettel ölellek
Anikó
Te pedig engem könnyeztettél meg. Bár (szerencsére) nekem nincs gondom a testvéreimmel, de el tudom képzelni, mennyire hiányozna. Nagyon jól felépítetted a verset, és a vége… Hát, kívánom neked, hogy így legyen, és megtaláljátok az egy máshoz vezető utat. Szeretettel Era
Szia!
Szívszorító vers.
Szeretettel: Rozália
Kedves Anikó!
Nagyon át tudom érezni a versedben írtakat.Hasonló dolgot én is átéltem. Ma felteszem a verset mit akkor írtam.Sajnos már nincs aktualitása mert azóta az öcsém meghalt.De előtte még volt pár szeretetben eltöltött évünk.Arra a közbeeső 3-4 évre meg már nem is emlékszem.Nagyon sokat segít a versírás a nehéz helyzetek feldolgozásában.Hálásak lehetünk ezért a képességünkért Istennek.
A vershez gratulálok !
Szeretettel:Valéria
Kedves Era:)
Köszönöm, és remélem egyszer majd ez is bekövetkezik, és nem túl későn.
Mikor rádöbbentem hogy nem akar velem beszélni akkor is írtam,,, De az nincs fent.
Nos… azóta több év telt el, és valahol valamikor mkor verset olvasok, mindig visszaköszöntenek ezek a méylre temetett érzések.
Azt hittem tompul, de mindig rájövök hogy elég e sor, egy versrészlet, és újult erővel ébrednek bennem a fájó emlékek…..
köszönöm ….
Kedves Rozália:)
Köszönöm….
Remélem eljön majd az a pillanat is amikor nem vagyok ennyire lent….
De olyan nehéz onnan visszatérni…..
Szeretettel
Anikó
Kedves Valária,,,
Na ez most megint…..:'(
Köszönöm… 🙁
Ettől én is tartok..
Bár nem akartam de mégis feltteszem amit akkor írtam.
Csak annyi különbséggel, hogy mi ma sem közeledünk..
Olvaslak..
szeretettel
ölellek
Anikó
Nem gondoltam, amikor a Rémület láncvers készült, milyen mély érzések kerülnek felszínre.
Nagyon szép a versed, különösen megigézett az utolsó versszak.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm a kommentet.
Valóban, már másodszor tör fel ez az érzés belőlem.
Ezek azok a megoldatlan rendezésre váró dolgok….
"Még nem mehetek el!
Még dolgom van idelent."
Úgy tűnik ha erre gondolok, minig háborog a lelkem…
Szeretettel ölellek
Anikó