Requiem

Ringatózik puha, meleg lágy folyamban,
nem látszik ő, még olyan parányi, mégis ott van.
Csupán csak sejtés, ami lehet régi vágy, vagy félsz.
Nem tudja senki, de már ember vagy, és élsz.

Múlik az idő nagyon, mi sürget egyre.
Küzdöttek végsőkig érted, vagy várhatsz a kegyre?
Makacs gyötrelemre vagy magad az édes válasz?
Munka híján, esetleg szülői támasz…

Véletlenek közjátéka lettél csupán,
hideg műszerek elveszejtenek egy délután.
Kínzó fájdalom, sírás, nagy bánat és förtelem.
Nem marad utánad csak önvád, gyötrelem.

Döntöttek felnőttek sorsodról nélküled,
mert puszta létedtől, kitört a páni rémület.
Akár lehettél volna, jövő nemzedék nagyja,
ha áldott jó anyának méhe, ezt hagyja