Revans a kritizálóimnak…

Ha csak egyszer végiggondolnád,
a kiejtett szavaid súlyát,
bizton állítom saját magadat szánnád!
Éles kritikát gyakorolva,
elemzed lényem és életem.
Kritizálod az okokat.
De nem tiszteled az elért eredményem.
Egyszer sem mondtad, hogy jó,
az amit csinálok.
Egyszer, egyetlen szóval sem biztattál.
Játszod nekem a lelkiismeretet.
Játszod, hogy az érdekemben teszed.
Azt mondod változtam,
azt mondod, túl nagy ára van álmomnak.
Mi is az a túl nagy?
Mi az, amim ma nincs meg,
ami egy éve meg volt?
Akik elmentek mellőlem,
azok lennének a veszteségek?
Á, ezt te sem hiheted!
Azok, ők nem is voltak sohasem!
Mondtad, egy éve más volt a fontos!
Tévedsz, ha így gondolod!
Szerinted miért is élek?
Miért küzdök egy betegség ellen?
Miért ragadok meg minden lehetőséget?
Miért nem érem be csak eggyel?
Tudod, ugyanazért az egy emberért élek,
ma is és már 6 éve!
Ugyan úgy érte dolgozom!
Szerinted a sírba viszem,
elért célom eredményét?
Szerinte ki örökli meg elért eredményeim jussát?
Ó, jaj, ne ítélj meg te engemet!
Ne szórj rám követ,
amíg nem ismersz!
Csak, hogy tudd,
nekem már minden mindegy.
Csak, hogy tudd
számomra az élet,minden napja küzdelem.
Minden reggel fájdalmak közepette ébredek,
s mindig úgy is fekszek le.
S míg nem érezted ugyanezt,
addig kérlek, ne ítélj meg engemet!
Fenemód nagy kritikával élsz ellenem,
de még egyetlen egyszer sem viselted cipőmet.
Egy percre sem voltál helyzetembe,
egy pillanatig sem érezted, amit én átérzek!
Azt hiszed könnyű úgy élni,
hogy nemsokára vége?
Félre ne érts,
nem vágyok sajnálatra!
Nem kérek együtt érzést!
Nem kérek egyebet,
csak ne játszd meg nekem a lelkiismeretet.
Te ne! Azt ne tedd!
Nem ismersz! Esetleg csak ismerni vélsz.