Rongyos-zsákom kirázom

Rongyos-zsákom kirázom,
magamra próbálom
a molyírtó-szagú éveket…
mintha nem is én
hordtam volna ezt az életet.
Ámít az emlék-rongyok poros csillogása,
de az összes kevés lenne
most egy nagykabátra.
Fázom, jön a tél,
kinőtt életem a köldökömig ér,
arany báliruhám sem melegít…
Itt hever ötven esztendő,
s nincs közte egyetlen nagykendő,
ami óvón beterít…
(az a kis nyári pöttyös is már foltnak se jó)
Talán a zsák – mint jó meleg takaró
– még hasznosítható…