A nyári reggel fényében pompázó rózsák
szirmai szépségükkel nekünk elmondják
milyen gyönyörű, szépséges maga az élet,
s kér arra, hogy örüljünk a szépségének!
Ezek a rózsák létükkel zenélnek.
Dallamaik szívünkben sokáig élnek,
de legalábbis ősztől a jövő nyárig,
e pompás rózsáknak újra virágzásáig.
Ódák hosszú sorát lehetne zengedezni a rózsákról,
de nincsen értelme, mert egyáltalán nincsen arra szó,
amely azokat az érzéseket hűen kifejezi,
amiket szépségük a lélekben képes kelteni.
Így tehát ezeket a rózsákat nézzük nyitott szívvel,
gyönyörűségeket befogadni vágyó lélekkel
és éljük át a kapott művészi, magasztos látványt.
Élvezzük őszintén ennek az élménynek csodáját!
1 hozzászólás
Gyönyörűszép versedet szeretettel olvastam: Zsuzsa