Salétromlás

Utolér felém hajított kombiné-pilléd,
ágytól-ágyig kitartó szerelem.

Engem látó tükrökben, és bennem is
valós lehetne az emlékezet,
ha azonosítható lenne a múlt:
láthatnálak, ahogy kilépsz ruhádból,
s nesz/mez/telen a fürdőszobába osonsz,
oly tettetett szemérmességgel,
mint az örök menyasszonyok
rendjéhez tartozó véglény/vénlány/-szüzek,
akik üresek lévén egyetlen való csábj/ly/ukat
rejtve húrozzák a vonzás.

Hallom, a falon túl tömbökben ömlik a víz;
magamra gondolok és rád,
itt és most március idusán.
Ünnep van és mindenki „szabad”.
A sarokban pókháló-penészköd.
Fehér fürtökben virágzik a salétrom.
Most ez a romlás az arcom.