Sarki éj

Nagy most a sötétség,
és mégnagyobb a csönd,
idelent is, és odafönt…

Átlyuggatott sötétkék bársony
takarta a napvilágot.
Nézett volna messze a szem,
de csak az orrig látott.
Mesterséges, felárazott fények
hazudták magukat
színesnek és szépnek.
Dróton jött a reggel,
s kapcsolható este hozott
csillagszóró-álmot.
Ebben az elbutult világban
minden azt harsogta: Nyár van!
S hinni kezdtem én is
a csilló jég-virágban.
Ha minden így is marad,
majd termőre fordul a fagy!
Mit nekem, ha csak jeget terem,
biztonságban van az életem…
Megállni látszott az idő –
nem volt múlt, nem volt jövő.
Áltattam magam: nem félek,
hiszen itt vannak a lámpák fénynek!
Nem éhezem,
rég óta más földben terem az élelem!
Nem fázom,
melegít majd a paplan-álom,
s ha unatkozom,
Kattintok egyet,
s lesz egy szép napom.
Minden így a jó!
(S lassan fölkúszott rajtam a depresszió)

Nagy most a sötétség,
és mégnagyobb a csönd,
odalent is, és idefönt…