Milyen ostoba világ
Milyen éretlen emberek
Milyen nyavalygó gyengék
Milyen önállótlan gyermekek!
Milyen bátortalan erőtlenek
Milyen önző fejletlenek
Mennyire azt hiszik, hogy tudnak
És üres aggyal nem gondolkodnak!
Milyen mocskos, ostoba világ
Milyen nagy tömeg éretlen ember
Milyen sok a gyenge nyafogás
Az egymástól függés, a nem gondolkodás!
Milyen sok a hitvány senki
Milyen fölösleges ilyen nagy tömegben lenni
A karmát kísérteni, az anyagot dolgoztatni
Milyen hiábavaló szülni, szülni, szülni!
Mennyire telített a méltatlanok szintje
Mennyire nincs az embereknek szíve
Mennyire sok a fölösleges ember
És aki érdemes, mennyire nem kell!
Milyen sok az agy nélküli senki
Mennyire nem tudunk őszintén nevetni
Mennyire nem ismerjük az őrült erő-táncot
Csak a merev szokásokat, ostobaság-láncot.
Mennyire száműztünk mindent, mi természetes,
Mindent, mi jó, egyszerű s kellemes.
A hamis élvezetért, bonyolult ostobaságért
Feladtunk mindent, miért élni érdemes.
Mennyire sok a majomkodó színjáték,
Az őszintétlen bókok s haszonleső ajándék.
Mennyire túlbonyolítják a részigazságot,
Torzítva hazudnak, s élvezik a vakságot!
Mennyire szép s egyszerű lehetne minden!
Milyen sok mindenre érdemes lenne az ember!
Miféle csodás alkotásokra lenne képes!
S miféle alantas tápszerre éhes!
Mi minden lehetne a világból, ha értelmes az ember!
Milyen csodák születnének, ha gondolkodna egyszer!
Ha kicsit bátrabb lenne, s őszinte magához!
Nem kötődne minden lélek a buta, vad magányhoz.
Mi lehetne…! Mi lehetne…! Nem tudhatja senki.
Megjelentem, elképzelem, nem változik semmi.
Gondolkozom és segítek, ha kellene belőlem.
A sok ostoba meg sikítozva menekül előlem.
Csak maradj magadnak, ostoba ember!
Én teszem a dolgom, amit meg kell tennem.
Cselekszem érted, ez nem kevés, még sok is.
S ha lesz egy csöpp eszed, s kellek végre, szólíts.
Csak maradj magadnak, ostoba világ!
Nem az én szívem marja a megalázó hiány!
Egyszer, meglátod, mindezt megérted.
S akkor végre, méltó módon, cselekedhetek érted.
4 hozzászólás
Versedben nagy pesszimizmusról árulkodik. Nem tudom elhinni, hogy ennyire rossz a világ, ennyire rosszak és ostobák az emberek. Persze, mindenki másként látaja.
Jól írsz, a témája is egyedi, az késégtelen, de a versed formáját sem lehet értékelni, hisz' ahány szakasz, annyiféle a sorok szótaszáma.
Ezek miatt inkább szabadvers-formában tetted volna föl. De ez csak az én véleményem.
A megjegyzéseimet nem bántásként jegyezem meg, inkább tanulságul, ha egyetértenél velem.
Szeretettel: Kata
Sok a szóismétlés, ezáltal nagyon terjengős a vers mérete. Próbálj meg tömörebben, figyelemfelkeltőbben fogalmazni, hogy minél több olvasó élvezettel olvashassa versed!
Üdv.: Alberth
Kedves Everybody,
Szerény véleményem szerint Maat Ka Ra NEM VÉLETLENÜL írta úgy a versét, ahogy. Okkal tett szóismétléseket és okkal vitt olyan hangulatot a sorokba, amilyet.
Kérdés, hogy a szemeiteket látásra vagy nézésre használjátok?
Irodalom órán vajon az írók és a költők mennyire értékelik azt, amikor egy-egy okostóni megpróbálja belemagyarázni a tanult dolgait egy-egy alkotásukba?
Továbbá egy igazán értékes alkotásnak nem kell figyelemfelkeltőnek sem lennie. Ez csak a mai reklám világ egyre primitívebb hozzáállásának az egyik módszere. Általában ahhoz, hogy még sötétebb dolgokat mutassanak be az embereknek.
Ezen versből azonban alapból sugárzik az értelem és a bölcsesség.
Üdvözletét küldi
Cseppvándor
Drága Maat Ka Ra!
Ez egy igazi düh-vers, és nagyon is jó a maga műfajában. Én alapból nagyon szeretem az embereket, de bizony néha belőlem is előjönnek ehhez hasonló gondolatok, és akkor én is hajlamos vagyok ilyesmikre gondolni. És ahogy egy másik versednél is említettem, ha a tartalom leköt, akkor nálam már nem számít a forma. Sőt, mondhatnám úgy is, hogy inkább olvasom a szívből jövő, őszinte verseket, amik talán szerkezetileg nem pontosak, mint egy izzadtságszagú, "tökéletes", ám semmitmondó költeményt. Számomra a mondandó a fontos.
Szeretettel: Megaera