Sírnak a fák

Már rőt avar zizeg talpunk alatt,
és elborítá erdőnk útjait.
Van közötte sárga színű, s zöldes,
de összességben rozsdabarna mind.

Nézd, lágyan hull a fáknak levele,
mintha mind kis könnycsepp lenne már.
Halld siratódalt dúdolgat a szél,
mint álmot hozó, fekete madár.

Ne sírjatok ti ligetnek fái,
hisz büszkén áll derék törzsetek.
Hoz majd tavasz zsenge ruhát néktek,
bár tél jöttére levetkőztetek.

A tél nektek csak röpke látomás,
mint éjszakai álom emberen.
Csak pihenőtök hozhat változást,
lágy hullámzásként idő-tengeren.

Immár a múlt mögöttetek maradt,
dús lombozat, napfény, állatsereg.
De ami elmúlt, újra visszatér,
bezár a kör, kitérni nem lehet.

Liget fái, mindent visszanyertek,
hiszen dús lesz ismét lombotok.
Ti kis rügyek, jövő szent zálogi,
kikelet szavára mind kibomlotok!