Sivatagba tévedt s felkiáltott

Üvöltve szálló értékek
Övezte hajfürtjei között
Aranyat köpött a Hold
Ahogy egészen ott volt
Ahogy csillogóérvei
Szaladgáltak a szemeiben
S ahogy az arca rándult
S a vére, igen az nagyon,
Az nagyon tetszett
Ahogy…, ahogy csorgott a nyakán
Ahogy érverések szálltak át az agyán
Ahogy tapadt a homlokára a haja a homokkal
Ahogy kiharapott ajkaiból ömlött
Az élet, s ahogy itta magába
A fehérruha, s ahogy ráhajolt
A jéggé dermedt éj
S a nap felkelt. S ő ismét
Kiált s felkiált a napba pár mondatnak is
Beillő hangot mélyen a torkából
A torkából, ahonnan véres
Hab jön tört fel s
Hangszál szakadt s a porba hullt
Az értelem s a port vitte szét
A szél és a szélén ott egy
Fura forgószél fordított egyet
A világon és
A fák ott voltak,
Házak, tér, farakás,
Hegyek néhánygyerek s
A vért könnyező szűz
A tépett szélű lap rajt
Az emlékkel pici lepkékkel
Akik a vérbe ragadva vergődnek
S felkiált a napba lyukakat,
Házakat, Holdakat, népeket,
És vérbe fúlt hangja kergeti a képet.
S megtalál téged.