Szétbontott nyakékem levetem, s ígéretemhez hű leszek.
Parázsban születtél, s égbe vihettél, kendőd oly forró,
álarcod ma már túl olcsó.
Szemedbe látom a Holdat, szerelmes, néma faggató sóhajt.
Napsugarak érintették arcom, miközben vívtam megannyi harcom.
Képzeletem feléd hajlik, veled álmodik, s alszik.
Didergő hidegben, nevedet hallom, s lépteidet nem látom,
Csak a csend vesz körül, s néma zajok, szívem tucatjai, lehet ti vagytok.
Vártam rád, álmaim mesés szigetén,
Ott voltam veled, egy kastély ligetén.
Várva várt szavakat mondtam el, s betűk csendjében ketten vesztünk el.
Bántó néma szerelem, örökké ég a szívemen.
Láthatom-e arcod, s igaz régi hangod?
Várhatom-e kezed ölelését, s csókod egét?
Vagy örökké elhervadok, a szerelem ligetén?
Ballagok lassan tovább, de csak neked mondok jó éjszakát.
Úgy ragyognak a csillagok, messze a Duna parton bolyongok.
Szemem lesütöm, eszem esztelenségében veled tartok.
Álmodik a világ, valaki valakié ezen a hajnalon, de
én kezed selymét nem foghatom.
Lassan csillagok születnek szemembe, árva üzenetet feledve.
Legyen Boldog a reggeled, idegen országba megyek, hol nincsenek fegyverek.
Boldogságom, eleresztem, szemed tűzében megmelegszem.
Vártam rád, míg az óceán sötétjében elvesztem.
Nehéz kérdésekbe botladozva, neved sóhajtozva,
Figyelem tovább az eget, s a gondolatom titokban, hozzád vezet.