Az árokparton csak egy csupasz bokor álldogál,
az őszi szél cibálta le színes, szép ruháját.
Majd hideg eső szitál, s lám, nyakamba csordogál,
mint gyöngy úgy folyik végig, mossa bánatom árját.
A hideg józanít, s bár fázom, utam folytatom.
Reménytelenül keres nyugvást rég fájó szívem,
bár tudom, hogy bánatom másoknak nem adhatom,
viháncol az, mint csikó, szabadon kell engednem.
Szívem ajtaja nyitva, menj hát, szaladj ki rajta!
Bár eső a bánatom soh’sem tudja elmosni,
nem engedem, hogy lényem a bánat így uralja,
a múltamból fogok sok száz örömöt felhozni.
*Megadott szavak: reménytelenül, bokor, csupasz, viháncol, gyöngy
4 hozzászólás
Kedves Rita,
Gyönyörűszép ez a vers!
Fenséges költői képekkel rajzoltad meg szomorúságod, érzékeltetted hogy mossa el az eső a bánatod és hagyod magad mögött mert,hogy ne keseritse meg mindennapjaidat.
“Az árokparton csak egy csupasz bokor álldogál,
az őszi szél cibálta le színes, szép ruháját.
Majd hideg eső szitál, s lám, nyakamba csordogál,
mint gyöngy úgy folyik végig, mossa bánatom árját.”
Szabadon engeded azt ami fáj mint egy viháncoló kiscsikót.
“nem engedem, hogy lényem a bánat így uralja,
a múltamból fogok sok száz örömöt felhozni.”
Példaértékű a záróakkord…mindannyian ezt kellene tegyük.
Magammal viszem ezt a két sort). Köszönöm szépen.
Ha életvezetési tanácsra van szükségem legközelebb hozzád fordulok.:)
Mély elismeréssel gratulálok :
M.
Drága Napfény!
Nem tudom, hogy mi lenne velem, ha Te nem lennél ezen az oldalon? Annyira őszintén tudsz kedves lenni, szavaiddal simogatni, hogy teljesen leveszel a lámbamról. Persze, nem várom el az ilyen fokú kedvességet senkitől sem, hiszen én se halmozom el az írótársaim a szeretetem ezeregy jelével. Tőled viszont ezek a szavak természetesnek hatnak. Végül is semmi érdeked nem fűződik ahhoz, hogy jó színben tűnjél fel, mert nem várhatsz tőlem semmit. Épp ez a különleges benned, hogy ennyire önzetlenül tudsz felemelni mindenkit. Elismerőek a szavaid mindenféle személyválogatás nélkül. Sugárzik belőled a jóindulat.
Köszönön a figyelmed és azt a képességed, ahogy rá tudsz hangolódni mások érzéseire, gondolataira.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Rita!
“Reményelenül keres nyugvást rég fájó szívem,”
Remekül fejezted ki,mi dúl Benned!
Itt szent Ágoston mondása jutott eszembe;
“Nyugtalan mindaddig a szívünk, míg meg nem nyugszik benned, Istenünk?
Találtál megoldást:
“nem engedem, hogy lényem a bánat így uralja,
a múltamból fogok sok száz örömöt felhozni.”
Igen,néha a jelen kibirhatatöan tud lenni és olyankor menekülünk
emlékeinkbe!
Azok enyhítik a jelen zordságát.Eszünkbe jutattják,hogy
léteznek,léteztek szép felemelö dolgok is és felélesztik a reményt bennünk!
Gratulálok nagyon szép gondolataidra!
Szeretettel:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Sailor!
A Te hűséged is nagy örömmel veszem. A hozzászólásaidról “lejön”, hogy odafigyelsz, nem csak úgy kapásból írsz valamit.
Nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel: Rita 🙂