Sorsok

Túl nyílt szívvel jöttél a világra,
Mint kisbárány a farkasok között,
Reménykedtél, szeretetre vágyva,
De lelkedbe csak bánat költözött.

Úgy érezted, hihetsz minden szónak,
A szeretet nem néma víztükör,
Jó tettekért cserébe csak jót kapsz,
És zsenge lényed bátran tündököl.

Bizalommal dőltél át a pengén,
A lelkedben gyűlt ezerféle heg,
Mélyre rejted, de még néha kínoz,
A beléd vágott, rozsdamarta szeg.

És dühít még az emberi természet,
Sok önző, hazug, gyarló, rossz gyerek,
De elfásulsz és beletörődsz lassan,
Az élet talán éppen így kerek.

És nem keresel értelmet a sorsban,
A nagy tettek már rég nem vonzanak,
Biz jól tetted, hogy beálltál a sorba,
A szívedben így csökkent a harag.

S már nem zavar, ha eláraszt az érzés,
Így ember lehetsz, nem csak délibáb,
Az öröklétben meghal ezer kérdés,
Ne tűnődj, csak élj megint tovább!