Sose feledem csillogó szemedet,
Azt a boldogsággal teli tekintetet,
Kisfiús mosolyod,
Ölelő karod,
Érzelmekkel teli csodálatos csókod,
Sose feledem a napokat,a hetet,
A sétákat, a mozit, mindent mi volt veled,
A születésnapodon a boldogságot,
Mikor átölelve egymást éreztük a lángot,
Sose feledem azt a csodálatos utat,
Mikor még a tizenöt óra is csak úgy elsuhant,
Vállamra dőlve aludtál a buszon,
Együtt voltunk három napig ezen az úton,
Sose feledem azt a mesebeli táncot,
Mikor egymást átkarolva aludtunk az ágyon,
Sose feledlek és nemtudom elhinni,
Hogy nélküled kell ezután nekem tovább élni!
6 hozzászólás
Nagyon szép Beya!!!!!!!
Beya!
Ez igazán szívből jövő és őszinte!
Ezek szerint vége a történetnek?!
Gratula!
Félix! Hát igen vége! Nem is tudom már örüljek vagy sírjak hogy vége amekkora egy bunkó volt velem!
Beya!
Ezek szerint Te jobban szeretted őt, mint ő Téged!
Mégis Te írsz róla verset.
Előbb utóbb túl leszel rajta.
Nagyon szép! Hidd el nemsokára ezt az egészet már csak ugy fogod hívni, hogy tapasztalat.
Addig is fel a fejjel.
Kedves Beya!
A hiány valóban nagyon tud fájni. Csodálatosan szép vallomás született ebből. Gratulálok hozzá!
üdv.:
hamupipő