Ki tudja, hányadik, egyetlen Élet,
más ennél kevesebbért eldobott,
túl a sokadik utolsó esélyen,
mikor a holnap s kedve elfogyott.
Lett volna választása,mennyi lélek
kerülte volna el e templomot,
világot,mindenestül az egészet,
hiszen túl szűk s bár áldott; átkozott.
Így ragyogott fel túlvilági fény
a késen, vagy tíz emeletnyi mély fölött,
s hurok alkotta torz keretben,
és még hányféleképpen, hány esetben,
hogy árnyaid ne űzzenek tovább;
a hű közönség, a szégyen s a vád.
2 hozzászólás
Köszönöm, hogy megosztottad és elolvashattam.
Szeretem az ehhez hasonlóan elgondolkodtató verseket.
Egy kicsit Baudelaire-t idézi számomra, nem a cím miatt…
Köszönöm. Örülök,hogy tetszik,nem véletlen,hogy Baudelaire-re emlékeztet,ő az örök kedvenc.:-)