Utána mentem a síri csendnek.
Mögé lopóztam,
szemét befogtam,
fülébe súgtam,
sziréne voltam.
Szépen daloltam, de nem értett meg…
Ráüvöltöttem!
Képen töröltem!
Villant a penge,
szivébe döftem!
Megtántorult, roggyant a lába…
Percig talán még,
rángott az álla.
Süket volt,
vak volt
és néma volt…
8 hozzászólás
Milyen jól megértik itt néhányan az írásaimat?
Csak bámulok, komolyan..
Azt hittem ‘nehezebb eset’ vagyok,
már ami a megértést illeti.
Nagyon köszönöm!
Nagyon tetszett. Fantasztikus ötleteid vannak.
Gratulálok!
Köszönöm szépen és boldog újévet kivánok.
Fuh de jó lett…..szóhoz sem jutok….ezt annyira jól lehetne szavalni, tényleg ez a második dühös versszak annyira drámaira sikeredett, hogy az ember szívéig hatolt.
És valahogy annyira emberi az egész….akárki akármit mond, legszívesebben néha tényleg megölnénk azt az embert, aki nem figyel ránk kellőképpen. Az utolsó három sor amolyan keserédes lecsengése az egésznek, az állapot végső megfogalmazása.
Hát ezt tényleg élvezet volt olvasni, köszönöm az élményt!
H.
(bocs, ha kuszák lettek a soraim,ez azért van, mert szószerint azt írtam amit gondolok:-))
Köszönöm szépen a véleményedet, kedves Hajal.
Különösen, hogy nem mindennapi volt.
Szia, üdv. I.B.I.
Szia! Többször elolvastam egymás után, és egyetértek az elöttem állókkal: Tényleg remekmű, és nem túlzok!
Üdv.: Dorka
Te mindig túlzol, Dorka!
Azért köszönöm szépen. :*
Szívesen!
Én nem túlzok, csak őszinte vagyok!:-*
üdv!