Sün az avarban

Az őszidő már tél felé halad,
s a tarka tájból mára dér maradt.
Kupacnyi lomb, mely égetésre vár,
alatta fáradt sün lakása áll.

Szerény odú, ám édes álmot ad,
kihúzza itt, míg kint tavasz fakad.
Puhára hajtja cseppnyi kis fejét,
reméli, fagytól védi langy levél.

A ház felől épp gazda érkezik,
kabátzsebéből húzza két kezit.
Kevés papírost gyűröget elő,
aztán gyufával játszadozgat ő.

Derékul gyúl újságja lángra, lám.
Hajolna tán, ám csepp leány kiált.
Papám, a sün még tegnap itt honolt
a fák alatt, nézd mára nincs sehol!

Riadt szeméből könnyeket töröl,
miközben sír, apóval így pöröl:
Talán a lomb közt bújt meg, ott lapul,
te gyújtanád meggondolatlanul?

Fakó kezében rég kihúnyt a tűz,
le pernye hull csak, hamvadó betűk.
Pirong, az arcán kél zavart mosoly,
a helyzet immár véresen komoly.

Okos szavak! – gondolja és kutat,
levél közé bújt sünre így akad.
Az óvatosság menthet életet!
– tanult a vén. S bölcs szóit észbe tedd.