Suttogva öl…

Senkit sem keresek, megvagyok egyedül,
csak akkor van nagy baj, amikor menekül
belőlem a csend, a nincsen és a bánat,
olyankor már megint indulnék utánad,

egyébként járok a megszokott utakon,
s velem jön ő is, és persze az unalom,
mindig más az irány, el, haza, s újra el,
csak ez a semmisincs mégis úgy átölel,

hogy belefulladok. Tudod, suttogva öl,
hirtelen támad és sunyin lelkemre tör,
hiszen neki a gally-meleg már nem elég,
fát hasogatna ott, ahol csak pernye ég,

de együtt ébredünk, és vele hallgatom,
ahogy tiktak játszik egy vacak tamtamon,
és holnap majd minden éppúgy kattog tovább
ahogy tegnap, vagy azelőtt és még odább,

hatalmas gombócot formáz a torkomon,
óvatosan nyelem, s már nem gondolkodom,
hadd forogjon bennem úgy, mint az esztelen,
egyszer úgyis elmegy.
– mert itt leszel velem –