Álmomban egy
szakadék szélén álltam,
csak néztem, néztem
a szörnyű mélységet,
melynek életemet szántam.
Hívott a mélység:
csak egy ugrás! – mondta,
mögöttem volt minden szépség,
mi életemet e pillanatig
percről percre áthatotta.
Nem néztem hátra,
csak a nagy sötét kádba,
amely mágnesként vonzott.
Csak egy lépés és magam mögött hagyom
e szépséges de hazugsággal
teli világot.
Csak egyetlen lépés és
örökre enyém a végtelenség.
Már érzem, ahogy zuhanok,
testem habkönnyű a végtelen térben,
lepereg előttem egész életem,
De akkor hirtelen valaki elkap,
szorosan magához ölel,
és a fülembe súgja, hogy
soha nem enged el.
Lehet ilyen a világon?
Talán,
hisz az egész élet is
csak egy hosszú hosszú álom.
Szakadék
By aniszirk
5 hozzászólás
Igen ,a lelkemből beszélsz,én is igy érzek sokszor és van mindig aki elkap,és kivánom neked is hogy mindig találj valamit az életben ,mi viszahúzz,igen ,szerintem van ,nagyon szépen megirtad a lélek szenvedését,gratulálok.
Köszönöm a véleményed, sajnos sokszor volt az életemben ilyen szenvedés, de túléltem mindet és ma már rá sem gondolok ezekre. Boldog vagyok!
Jó vers. Mert fontos. Az élet ajándék. A halál is az életről beszél: ezt az ajándékot meg kell becsülni! Ó, boldog, kit "Valaki elkap"…
(üdv.: Á.E.)
Kedves aniszirk!
Beleolvastam több versedbe is, sajna nem volt időm reagáni rájuk. Tetszenek a verseid. Ez a vers különösen, mert mostmár én is úgy látom, hogy az élet ajándék, ameddig van addig élvezzük. Jó volt látni, hogy te is át estél azon a bizonyos holtponton, amikor választás elé kerültél. Élni v hani? További jó írást.
üdv:manna
Csak egy ugrás… de biztos ugrani akarok…?
Eléggé hasonlít a mostani lelkiállapotomra a vers… és el is kapott valaki, szerencsére.