Szállj madár! Szállj!

Nehéz súlyként száll alá az este,
köpenyét a tájra terítette,
egy madár fészkébe vissza szállna,
nem tud már, mert eltörött a szárnya.
Szállj madár! Szállj!.

Bokor alatt levelek halomba',
alattuk talál majd oltalomra,
ott várja majd a végét az estnek,
éhes száj elől lel menedéket .
Szállj madár! Szállj!

Sajgó szárnyába temeti fejét
aludna már, lecsukja a szemét,
hosszú volt a nap, fáradt már nagyon,
de nem hagyja a kínzó fájdalom.
Szállj madár! Szállj!

Hogy párra leljen, dúlt az ádáz harc,
feldereng előtte a kedves arc,
elmúlt szerelméről zeng minden dal,
egy megértő szívet fészkébe csal.
Szállj madár! Szállj!

Hiába a bús, szomorú nóta,
jött más is, hogy tőle elrabolja,
szívéből szólt fájdalmas éneke,
dallal nem győzött az ellenfele.
Szállj madár! Szállj!

Színesebb tolla, erősebb csőre,
vad csatájukban szárnyát eltörte,
küzdött, harcolt, elfogyott ereje,
vesztes félként zuhant a mezőre.
Szállj madár! Szállj!

Felnézett elveszett otthonára,
párját már más öleli karjába,
húzta törött szárnyát, sebzett szíve,
jobb lesz majd sorsa ismét, ezt hitte.
Szállj madár! Szállj

Felette gyűltek sötét fellegek,
az eső ólomsúllyal megeredt,
villámok szabdalták fel az eget,
de nem talált sehol menedéket.
Szállj madár! Szállj!

Fejét, szárnyát esőcseppek verték,
az erdő dús lombja messze van még,
rohant, várta őt már az oltalom,
egy boldog szerelem, az új otthon.
Szállj madár! Szállj!

Levelek alatt meglapulva vár,
jöjjön a reggel, meleg napsugár,
ismét dalolhassa szomorú dalát,
úgy várja már a megváltó halált.
Szállj madár! Szállj!

Miért kell várnia a reggelre?
bánatát hangosan énekelte,
a fák alatt lágy, puha talpakon,
csendesen felé a halál oson.
Szállj madár! Szállj!