Szalmaláng-szerelem

Tényleg vége? Ennyi volt az csupán?
Elillant a tűz egy röpke szellő nyomán?
Hát nem perzsel? Nem emészt? Nem éget?
Semmi sem fogott meg bennem Téged?

Óh igen! Érzem, hogy átjárt a szerelem!
Szalmalángként lobbant fel; Hirtelen!
S amily’ gyorsan jött – elmúlt, mint szalmaláng.
Csak a pernye, s a hamu mutatja merre járt…

Nézz a tarlóra amint sikongva, ropogva ég!
Füstje bódít, hője fáj; Tüze az égre lép!
Közelében megéghetsz! A pajzsod itt nem véd!
Elalélsz, ha érzed, de vágyod, kéred még!

Mint lángol a tarló! Hevesen ég a látóhatár!
S nem lobog, de sebesen jár… Felfal mindent a láng!
A hajszolva űzött vad mind elfut előle.
A patazaj dobogva száll a hamufelhőbe.

Magasra szökik nyomában ezer-ág a szikra,
S mint fekete pernye száll a hamvakra vissza;
Csak üszkös homály marad; parázs nélküli sötét!
Szellő tereli a füstöt, húzza a láng üstökét.

Szerelmünk is ily’ szalmaláng volt csupán
Gyors és perzselő; mint a kitörő tüzes vulkán.
Szívem is bennégett a láva folyamába,
Szerelmet nem remél: Kihunyt már izzása!