figyellek
gondolatom ívén
remegnek a percek
tócsába gyűlik az idő
a lábad alatt
apró kavicsokon
folyik majd eltűnik
mert az olyan illékony
mint pillangó szárnyán
megcsillanó törékeny napsugár
figyellek
gondolatom ívén
remegnek a percek
tócsába gyűlik az idő
a lábad alatt
apró kavicsokon
folyik majd eltűnik
mert az olyan illékony
mint pillangó szárnyán
megcsillanó törékeny napsugár
7 hozzászólás
Érzékletesen fejezted ki és nagyon szépen a mulandóságot. Az időt okoljuk, miért nem áll meg akkor, amikor minden a legjobb és legszebb számunkra. De az idő sajnos nem áll meg. S mintha minden szépet lemosna rólunk és magával vinne az ismeretlenbe, az enyészetbe.
Jó vers, titszik, és utálom az idő elfolyását.😊
Laca
Kedves Laca!
Köszönöm!
Utálom én is az idő folyását. Ráadásul van egy rettentő rossz tulajdonsága. Amikor a számunkra éppen a legtetszetősebb állapotunkban leledzünk, a nyavalyás akkor folyik a leggyorsabban.
😊😊😊
Szia Edit! 🙂
Ismered a nézeteimet a központozás nélküli versekkel kapcsolatban, de itt el tudtam felejteni. Kívül hagytam, mert annyira vittek soraid, a tartalom.
Tetszik a felépítése is. Talán egy helyen érzem, hogy egy kis változtatással nagyobban szólna a zárás. Akkor, ha a "törékeny napsugár" új sorba kerülne. Persze ez csak "játszadozásom" a szavaiddal, mert túlságosan belemélyedtem. Középtájt is támadt ötletem, de inkább hagyom, hogy úgy hangozzék, ahogy te megírtad.
Az idő? Én örülök, hogy van. Annak is, hogy volt. Hogy lesz-e és mennyi? Azt nem tudom, de jó megélni azokat a perceket, amelyekben akár egy csöppnyi öröm születik. Ezekből lehet táplálkozni, értékessé tenni az időt, és akkor nem folyik el hiába. A kavicsok között emlékpercek sarjadnak. 🙂
Jólesett gondolkodni erről a versednél.
Örömmel olvastalak. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia Edit! 🙂
Ismered a nézeteimet a központozás nélküli versekkel kapcsolatban, de itt el tudtam felejteni. Kívül hagytam, mert annyira vittek soraid, a tartalom.
Tetszik a felépítése is. Talán egy helyen érzem, hogy egy kis változtatással nagyobbat szólna a zárás. Akkor, ha a "törékeny napsugár" új sorba kerülne. Persze ez csak "játszadozásom" a szavaiddal, mert túlságosan belemélyedtem. Középtájt is támadt ötletem, de inkább hagyom, hogy úgy hangozzék, ahogy te megírtad.
Az idő? Én örülök, hogy van. Annak is, hogy volt. Hogy lesz-e és mennyi? Azt nem tudom, de jó megélni azokat a perceket, amelyekben akár egy csöppnyi öröm születik. Ezekből lehet táplálkozni, értékessé tenni az időt, és akkor nem folyik el hiába. A kavicsok között emlékpercek sarjadnak. 🙂
Jólesett gondolkodni erről a versednél.
Örömmel olvastalak. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Köszönöm Kankalin!
Igen, jó hogy van idő.
Kaptam ehhez a vershez, illetve utolsó soraihoz véleményt. Giccses, szólt a mondat. Túl sok.
Átírtam. Nem lett szép, sem kedves. Megváltoztatta a végét. Hamarosan közlöm.
Köszönöm, hogy időt szántál rám és olvastál.
Szeretettel: Edit
Szia Edit! 🙂
Adok egy tanácsot, amit én is úgy kaptam, próbálom alkalmazni is.
"Soha ne add fel önmagad!" 🙂
Elsősorban az a lényeg, hogy benne legyél a versedben és az is, hogy élvezd az írást, kellemes élményt nyújtson neked. Ha így van, akkor az olvasók is veled éreznek.
Egy gondolatot nem szabad, sőt, egyenesen bűn "megerőszakolni". Egy változtatással az a gondolat, az érzés már nem a tiéd, hanem valaki másé.
Lehet, hogy giccses, de ismerek nagy költőket, akik alkalmaztak ilyen giccseket. Ezzel nem azt mondom, hogy giccsesen kell írni, hanem azt, hogy alkalomadtán elfér egy költeményben.
"mert az olyan illékony
mint pillangó szárnyán
megcsillanó
törékeny napsugár" – szerintem ez egy szép, lebegő kép. Jó olvasni és elidőzni vele, mert van mondanivalója, és jó zárás is.
Néhány szócskát ki lehetne venni, de én nem szólok bele, csak kedvem volt írni a versedhez, mert megérintett a hangulata. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Igen, igen és igen!
Ami kész azt könnyebb felboncolni vagy felkoncolni. 😊
Akkor ott a törékeny napsugár jött, aztán hozott ezt, meg azt magával.
Köszönlek nagyon- nagyon és értelek!
❤❤❤