A Hold rézamulett-arc:
csapzott csillagkutyák őrzik.
Az éjszaka avas gödreiben összegyűltek,
a hívatlanok és a tetemre hívottak.
Szemben a tűz élőnek, hó a halottnak.
Ha most megjelennél égő-, vagy zúzos
csipkebokorban, vagy véres fakereszten,
Júdásként titkot nem tudnék tartani:
elárulnálak a halhatatlanoknak.
4 hozzászólás
Szia János! 🙂
Jól tudod, hogy bizarr költészeted csodálója vagyok jó ideje, bár idő hiányában nem mindig hagytam nyomot annak ellenére, hogy folyamatosan olvaslak.
A képeid félelmetesek most is, én a záró négyesben találtam meg valódi mondandód.
Mármint a tiéd. És azért az se mellékes, hogy ebből nekem mi hasznom?
Hát az, hogy át tudom általad élni az életet és a halált a számomra is kedvező dimenzióban. Meg azt is, ami közte van. És ez a "közte" a lényeg itt, legalábbis szerintem. 🙂
Kedvelem verseid felépítését, üzeneteit, mert egyike vagy azon alkotóknak, akik mélyre mennek az írások által, aztán maradnak is mindaddig, amíg nem mélyül velük az olvasó.
Jelentem, én megtettem, megint. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm, hogy meglátogattál. Örülök, ha gondolatokat tudok ébreszteni az olvasóban.
Szeretettel: SzJ
Kedves János! Itt minden szónak sulya van, nyomot hagy, magával sodor. Én ott voltam Veled! Nagyszerű!!!!!! Éva
Kedves Éva!
Örülök, hogy tetszett az írásom.
Üdvözöllek: SzJ