de úgy símult mosolyba minden ránca,
ahogy piszkafára cserélt őzike termetet…
szegény Márta, szegény! Voltál, mint fellegek tánca,
voltál, mint eső, voltál, mint szél, hó, voltál
minden, mi minket életben tarthatott…
szegény Márta, szegény! Negyven évet áttáncoltál,
s nem értél ide, hogy lásd: én, szép fiad, már fény vagyok.
De fényem legszebb rózsája mégis a te lángod,
szegény Márta, szegény! Mért nem bírtad picit tovább?
Most együtt futjuk e felgyújtott világot,
s egymásból marunk valami éltető csodát.
Szegény Márta, szegény! Lesz, kiben nékem marad szikrám?
Bárhogy is, de vágyom egy szebb, élhetőbb világra,
hol az anyák örökké élnek, vérem nem haragszik rám,
s egy élet többet ér, mint gyertyák, mint fellegek tánca.
5 hozzászólás
Kedves Attila!
Megint egy gyöngyszem: " Szegény Márta szegény " Ez a két szó olyan fájdalommal cseng, olyan szomorú lesz tőle az élet.
Elhiszem neked, hogy az anyák örökké élnek!
Szeretettel olvastam: oroszlán
Köszönöm, hogy olvastál, oroszlán!:)
Kedves Attila!
Ez komoly. Többször olvastam. Az utolsó két sor ami nálam nyerő vagyis megfogott.
" hol az anyák örökké élnek, vérem nem haragszik rám,
s egy élet többet ér, mint gyertyák, mint fellegek tánca."
Ági
Kedves Ági!
Mindig öröm számomra, ha valami apró élet-szilánkot képesek megcsillantani valaki szíve előtt a verseim… köszönöm, hogy olvastál!
Barátsággal
Attila
Kedves Attila!
Gyönyörű vers az édesanya iránti szeretetről. Megható, és olvasva, gyönyörködtem benne.
Kiemeltem egy szép gondolatot: "voltál minden, mi minket életben tarthatott…" – a többi is, mind tetszett.
Szeretettel olvastam: Kata