Ha vágtató vihar dörren az éjbe,
s létek zenéjét dübörgi a távol,
villámként cikkan jövőbe a mából
a teremtő pillanat, s múlt feledése.
Idő szele ringat világot – bölcsőt,
egymásba csúsznak a színek és formák,
mintha az angyalok kézzel sodornák
az órákból ömlő ezüstszín jövőt.
Már zuhanunk mind csak nem érzitek még,
szemeitekben csillagos álmok,
ruháját váltja már tenger és ég,
mormoló ég alatt zord óceánok,
mintha az egész föld aludna rég,
kihülő földeken csillag-zsarátnok…
5 hozzászólás
Szia András!
Bepillantottam a természeti jelenségeidhez. Nem annyira vágyom rájuk, mert az elmúlt időszakban mázsás terhet raktak rám, de nézzük! 🙂
Óóó, te egészen máshogy hoztad! 🙂 Az idő szele sokkal szebb, mint ami felénk fúj. 🙂
Gondoltam, hogy megéri ide bejönnöm, nem csalódok. 🙂
Nagyon szépen megvédted ezt a cudar természetet! Még el is hiszem!
Szeretettel: Kankalin
Kedves András!
A megszokott színvonal, csodás képek, remek rímek.
Szóval, tetszett.
Üdv: József
Kedves András!
Ismét egy remek szonettel ajándékoztál meg. Én azonban a Versek/természet-ek közé tettem volna.
Gratlálok: Kata
Kedves András!
Ez is nagyon szép, és magával ragadó. Köszönöm az élményt!
üdv
Szellő
Szia! A szél sok arcát megmutatod a versben, ez tetszik, no és a zeneisége is.
Hanga