Andalogva száll ezer felhő közt
Sólyom szárnyán körbe köröz.
Le-le tekint, nincsen zsákmány,
Nem is kell neki a látvány.
Leszáll hát egy fa ágára,
Kérdőn mered Nap lángjába.
Buta jószág, nem vitás,
Boldog is, mint senki más.
Ha ember látja, gyönyörködik,
Csak egyet fog meg, ha nem őrködik.
Azt az embert, ki nem kergeti,
Megfogja őt, ölelgeti.
Ez az érzés mi lenne más,
Mint a vak, fiatal boldogság.
Nincsen neki soká nyugta,
Arra száll egy sötét csuklya.
Bárgyún nézi, ki viseli,
Ki az, ki nem neveti ki.
Felé tart egyenesen,
Eltiporja teljesen.
Mosolyog ő ugyan tovább,
Földön fekve kérdi, hová?
Az ágon más ül, kettő csuklyás.
Egymást tűrik, senki mást.
Hideg szemmel néznek körbe,
Nem kell nekik senki tőrbe,
Bírja csak el őket az ág,
Hisz nehéz teher a szenvedély és a megszállottság
3 hozzászólás
Érdekes a versed. Legtöbb helyen szépen rímelnek a sorvégek, de már a végefelé… Nos ott már nem. De én nem kritizálhatok, mivel nálam is sántikálnak néha a rímek. Ettől függetlenül tetszett a versed.
Kedves Vándor…
“Nem is kell neki a látvány – ez nagyon a rímért íródónak tűnik…
“Nem kell nekik senki tőrbe, – ezt a sort nem értettem (bocsánat az én hibám, de nem ment)
Csatlakozok Kata szavaihoz…
Az első versszak jobbban fogott meg… a könnyedsége, a szavai, az egyszerűsége… 🙂
További sok sikert!
Tiusz
Na akkor kezdjük. Tényleg nem ez a legjobb művem, de inkább a nem kell neki senki tőrbe íródott a rímért, mellesleg azt jelenti, nem akar senkit tőrbe csalni. 🙂
Ebben a versben viszont nem a szerkezet, hanem a tartalom a lényeg, jó, persze, ilyen nincsen, számít mind2, de mint láthatjátok, nem valami igényes vers, és a hangvétele is… Na szóval olyan. 🙂