küzdöttem, mint szőlőszem a prés alatt.
Kavics cipőmben, fájt minden lépésem,
én a fájdalommal csordultig megteltem.
Nem volt egyebem, kiterítettem álmom,
lásd, itt fekszik mellettem, reménytelen.
Zizegnek gallyak, múló borzongás csak,
mert nem tudhatom, mivel fekszem este,
hajnalban mivel ébredek fel, ha kibont
a fény, agyamból kimenekül az emlék.
Félelmem reggel a mezőn legeltetem,
derékig ér a fű, átjárja bőrömet az illat.
Ha megkérdez a tavasz, mit is feleljek:
szelek terelnek, fényesre súrolt a vihar.
8 hozzászólás
Kedves Ica!
Szép vers, akár minden sorát idézhetném.
Szeretettel: Kati
Köszönöm Kati kedves.
Szeretettel
Ica
Drága Ica!
Szépséges vers, szép gondolatokkal, fájdalmakkal teli és persze reménnyel… hiszen megkérdez majd a tavasz, hamarosan… Nagyon a magaménak érzem, már ami a tartalmat illeti.
Ölellek szeretettel,
Ida
Drága Ida!
Ha el is kap néha a szomorúság, azért én boldog vagyok, úgy általában. Ha az egyedüllétről írok, az sem tart sokáig. Ha vége lesz a járványnak, akkor leszek igazán felszabadult.
Ölellek szeretettel
Ica
Kedves oroszlan!
Gyönyörü írás!
Tele szebbnél szebb hasonlatokkal!
Idézek egy sort…remek:
"küzdöttem, mint szőlőszem a prés alatt."
Azt hiszem sokszor eszembe jut,annyira
szép!
Szeretettel gratulálok:sailor
Szép estét!
Köszönöm kedves Sailor a soraidat. Megtisztelő.
Szeretettel üdvözöllel
Ica
Kedves Ica! Nagyon tetszik! Majd jövök nemsokára vissza! Szeretettel: én
Órülök, hogy olvastál kedves Laci, és tetszett, ha visszajössz annak is örülnék.
Szeretettel
Ica