Szeles

Álmos fatörzseken kopog a szél,
s besurran a csupasz ágak közé.
Apró rügyekhez féltően ér,
őszig a testük még nem az övé.

Bimbózó tulipánt várja egyedül,
piruló szirmai hajolnak jöttére,
érintésétől a kedve felderül,
féltékeny nárcisz sárgul már érte.

Cserepek alá oson be megint,
eltévedt méhek döngicsélnek halkan,
nárciszok illatát hozta el nekik,
s hála fut át a zümmögő dalban.

Szárítja a falat nedves eresz alatt,
piciny sárkupacot lazít serényen.
Heves fecskepár üzen neki hadat.
Fészkünket bontod, menj innen szépen!

Szégyenlősen csitul el, megpihen,
szerelmes felhők úsznak az égen.
Elhangzik a boldogító igen,
párt ő nem talál, kínozza szégyen.

Míg szoknyák alá kukkant be nyáron,
lebbentésére férfiszív olvad.
Télen zaklatja nyugtalan álom,
hogy a szerelem virága sorvad.

De újra tavasz jő, féktelen jókedv,
önjelölt Ámor útra készen már.
Ha te is úton, jó tanács néked:
Ne féljen szíved, ha szeles nap vár.